2010-03-01
Hajnali 5 óra van, ülünk végre a gépen, ami hamarosan indul Isztambul felé.
Na, ha eddig volt is olyan érzésem, hogy mindenhol le akarnak húzni, most akkor végső bizonyítást nyert a dolog.
Patnai gépecskénk a belföldi terminálon ért földet Bombayben, ahol kiderült, hogy Heniji kihajította sok fecni között a haza felé szóló repjegyet is. Nem mi voltunk az első gyagya utasok, akik így jártak, már rendszeresítettek egy kis kutricát erre a célra.
Az öt perces művelet: keresés+ nyomtatás 31 rúpiába került, máshol ezért egy teljes órát szórakozhattunk a neten.
Már ezen háborogtam, de csak ezután jött a java!
A transzfer a nemzetközi terminálra ingyér volt, ez utólag meg is lep.
Aztán, ekkor este fél nyolc lehetett, rigorózusan közölték, hogy a várócsarnokba csak a gép indulása előtt két órával lehet bemenni, addig vagy üldögélünk az épület előtti járdán a cuccainkkal, mint sokan mások. Vagy?
Titkos tervünk az volt, hogy elmegyünk egy jó kis Bollywood-moziba, hogy gyorsan elteljen a hosszú éjszaka. Ehhez kellett egy csomagmegőrző (na most figyeljetek:) darabonként és ÓRÁNKÉNT 200 rúpia lett volna a megőrzés!!! Plusz taxi,mozijegy, valami kaja, meg visszataxi, ez egy kisebb család egy heti büdzséjét emésztette volna fel! Arról nem is beszélve, hogy nekünk is alig volt már ropink, még váltani meg nem akartunk, de nem is tudtunk volna, mert az is bent van a csarnokban. Jó mi?
Van az épület legvégén egy hodály, ahova be lehet húzódni, ezt választottunk végül. De ez is 60 rúpia ám fejenként!!! Olyan pipa voltam már, hogy elnéztem egy fél méteres szintkülönbséget a járdán és akkorát estem, mint az ólajtó, úgyhogy minden nyomorunkhoz immár még egy sajgó térd is társult.
A hodályban jeges szél fújt, annyira erős volt a légkondi, barátságtalan műanyag karfás székek kínáltak kényelmet, hogy még véletlenül se tudjál elheveredni. Két apró, ám igen drága büfé kínált csillagászati áron csomagol szörnyűségeket. Az egyetlen örvendetes szolgáltatás a viszonylag tiszta vécé volt.
Segítettünk magunkon, egy félhomályos sarokban (kiégett a lámpa), letettük a polifoamot, kikaptuk hálózsákjainkat és megágyaztunk a földön. 9 órakor már aludtunk is.
Fél egyig akár minőségi alvásnak is nevezhetném az éjszakát, ekkor azonban bevonultak a takarító haderők és először takarítottak, majd letelepedtek pont a fejünknél és nagyon zajosan jólérezték magukat.
Rajtuk kívül még a bombay-i szúnyogok élvezték az éjszakát, ami fedetlen felület volt rajtam, azon alaposan belakmároztak. A homlokom megint ágyútűz sebzette csatatérré vált.
Végül is nézzük a dolgokat pozitívan a dolgokat: vízszintesen töltöttük az éjszaka nagy részét, és India legolcsóbb, ha nem is legkényelmesebb szállásán aludtunk, 60 rúpiáért Mumbaiban.
**********************************
Még egy dolog borzolta a kedélyemet:
az egyik ellenőrző futószalagon rajtafelejtettem a kis tibeti kabátkámat, ami Rishikesh óta a szívemhez nőtt.
De ahogy Gandhi mondta volt, amikor vonatra szállás közben leesett a fél papucsa:
valakinek nagyobb szüksége volt rá!
És utána dobta a párját is.
Na, ha eddig volt is olyan érzésem, hogy mindenhol le akarnak húzni, most akkor végső bizonyítást nyert a dolog.
Patnai gépecskénk a belföldi terminálon ért földet Bombayben, ahol kiderült, hogy Heniji kihajította sok fecni között a haza felé szóló repjegyet is. Nem mi voltunk az első gyagya utasok, akik így jártak, már rendszeresítettek egy kis kutricát erre a célra.
Az öt perces művelet: keresés+ nyomtatás 31 rúpiába került, máshol ezért egy teljes órát szórakozhattunk a neten.
Már ezen háborogtam, de csak ezután jött a java!
A transzfer a nemzetközi terminálra ingyér volt, ez utólag meg is lep.
Aztán, ekkor este fél nyolc lehetett, rigorózusan közölték, hogy a várócsarnokba csak a gép indulása előtt két órával lehet bemenni, addig vagy üldögélünk az épület előtti járdán a cuccainkkal, mint sokan mások. Vagy?
Titkos tervünk az volt, hogy elmegyünk egy jó kis Bollywood-moziba, hogy gyorsan elteljen a hosszú éjszaka. Ehhez kellett egy csomagmegőrző (na most figyeljetek:) darabonként és ÓRÁNKÉNT 200 rúpia lett volna a megőrzés!!! Plusz taxi,mozijegy, valami kaja, meg visszataxi, ez egy kisebb család egy heti büdzséjét emésztette volna fel! Arról nem is beszélve, hogy nekünk is alig volt már ropink, még váltani meg nem akartunk, de nem is tudtunk volna, mert az is bent van a csarnokban. Jó mi?
Van az épület legvégén egy hodály, ahova be lehet húzódni, ezt választottunk végül. De ez is 60 rúpia ám fejenként!!! Olyan pipa voltam már, hogy elnéztem egy fél méteres szintkülönbséget a járdán és akkorát estem, mint az ólajtó, úgyhogy minden nyomorunkhoz immár még egy sajgó térd is társult.
A hodályban jeges szél fújt, annyira erős volt a légkondi, barátságtalan műanyag karfás székek kínáltak kényelmet, hogy még véletlenül se tudjál elheveredni. Két apró, ám igen drága büfé kínált csillagászati áron csomagol szörnyűségeket. Az egyetlen örvendetes szolgáltatás a viszonylag tiszta vécé volt.
Segítettünk magunkon, egy félhomályos sarokban (kiégett a lámpa), letettük a polifoamot, kikaptuk hálózsákjainkat és megágyaztunk a földön. 9 órakor már aludtunk is.
Fél egyig akár minőségi alvásnak is nevezhetném az éjszakát, ekkor azonban bevonultak a takarító haderők és először takarítottak, majd letelepedtek pont a fejünknél és nagyon zajosan jólérezték magukat.
Rajtuk kívül még a bombay-i szúnyogok élvezték az éjszakát, ami fedetlen felület volt rajtam, azon alaposan belakmároztak. A homlokom megint ágyútűz sebzette csatatérré vált.
Végül is nézzük a dolgokat pozitívan a dolgokat: vízszintesen töltöttük az éjszaka nagy részét, és India legolcsóbb, ha nem is legkényelmesebb szállásán aludtunk, 60 rúpiáért Mumbaiban.
**********************************
Még egy dolog borzolta a kedélyemet:
az egyik ellenőrző futószalagon rajtafelejtettem a kis tibeti kabátkámat, ami Rishikesh óta a szívemhez nőtt.
De ahogy Gandhi mondta volt, amikor vonatra szállás közben leesett a fél papucsa:
valakinek nagyobb szüksége volt rá!
És utána dobta a párját is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése