2010-02-21
Pánikszerűen elhagytuk azt a házat (jegyezzük meg a nevét az eljövendő generációk számára: Vaishnu GH), rossz rezgése volt, tegnap este a koncert után alig találtunk haza a labirintus szerű óvárosban, kicsit bennünk volt a pánik, mert egy pasit mintha minket követett volna, alig bírtuk lerázni. (bár lehet, hogy csak segíteni akart hazatalálni, és mi vagyunk túl paranoiásak.) De mindenesetre félelmetes volt.
Az éjszakát a belőlünk lakmározó többtonna szúnyog tette még elviselhetetlenebbé, öröm volt elhagyni a terepet. Átbiciklisriksáztunk az új helyre, ahol levegő, napfény és madárcsicsergés várt, nagy terasz és jó rezgés. Meg zsidók az emeleten. Fel akartunk menni megnézni a tetőt, tudunk-e jógázni reggel, de egy kedves fiatal rabbi és sok héber betű állta az utunkat. Valamilyen közösségi ház működik nekik a felső emeleten, így a tető is megközelíthetetlen.
Készítettünk egy rough tervet, meddig szándékozunk maradni Varanasiban, mikor induljunk tovább. Ma vasárnap van, jövő hétfőn hagyjuk el Indiát.
Ismét nekilódultunk a ghatnak, most Assi ghat felől indulva, (egyébként itt torkollik az Asi folyó a Gangeszbe, délen pedig a Varun, a kettő között fekszik Varun-Asi, azaz Varanasi).
Jó, vagy rossz sorsunk (karma) a harmadik irodában köszöntött ránk, ahol egy sármos, értelmes tulajra akadtunk, (ez néha azért nehézségekbe ütközik errefelé). Félig Ausztráliában él, onnan hoz utasokat Indiába, a brahmin kaszthoz tartozik (ez a feje hátsó részén lógó kis copfból derül ki), és szimpatikusnak talált bennünket, de főleg Viktóriácskát.
Van net is az irodában, meg tiszta és viszonylag modern, így majd visszanézünk még.
Mindenesetre megrendeltük a vonatjegyünket Bodhgayába, Vikinek Kalkuttába, és minden féle hasznos infót leszippantottunk róla.
Aztán kicsit bambán a korai keléstől (huh, ezt majdnem elfelejtettem)
megint végigcsámborogtunk a parton, megint nem jutottunk el a végéig. De már így is ismerősként üdvözöltük a fekete fejű méla kecskét, az ejtőző bivalyokat, a kéregető és árus gyerekeket, a kígyóbűvölőt és egyéb szent embereket.
Többször lerogytunk csájozni, hogy némi erőt gyűjtsünk, közben érdeklődve néztünk egy csupacsont elmélyült bácsit, (aki lehet, hogy alig idősebb, mint én, de lehet éppen száz éves is), amint akkurátusan forgatja a száradni kitett tehénlepényeket.
Ez nagyon fontos termék itt, mindenki ezzel főz, ha nincs gázpalackja, láttuk, ahogy a saját készletet a háztetőn szárítják tenyérnyi pogácsák formájában.
Viki karmája úgy kívánta, hogy meghívjon aznap boldog-boldogtalant, egy szadhu, aztán a lepényes bácsi részesült e kegyben. Mikor jóval később visszafelé jöttünk, mindenki ugyanúgy és ugyanazzal foglalatoskodott, mint korábban: a kecske, a bivalyok, a teás ember, meg a bácsi is.
Viki beszólása lett a nap mottója: vajon miért kézzel forgatja a lepénykéket, mikor ott a lapátja? Igaz, az is tehénszarból van!
Most itt ülök az új helyünkön, Viki hajat mos meg a pólóit, Heni friss gyümölcsért szaladt, én meg nézem a naplementét.
Amit elfelejtettem:előző helyünkön ránk tukmáltak egy turistacsomagot, amelynek egyik része a templom-túra volt, és volt benne két csónaktúra a Gangeszon, egy este, egy pedig hajnalban. Naplemente és napfelkelte.
Az estit letudtuk első este, megnéztük az aartit a folyóról több ezer más érdeklődővel egyetemben, a hajnalit pedig ma. A képek beszéljenek.
Az éjszakát a belőlünk lakmározó többtonna szúnyog tette még elviselhetetlenebbé, öröm volt elhagyni a terepet. Átbiciklisriksáztunk az új helyre, ahol levegő, napfény és madárcsicsergés várt, nagy terasz és jó rezgés. Meg zsidók az emeleten. Fel akartunk menni megnézni a tetőt, tudunk-e jógázni reggel, de egy kedves fiatal rabbi és sok héber betű állta az utunkat. Valamilyen közösségi ház működik nekik a felső emeleten, így a tető is megközelíthetetlen.
Készítettünk egy rough tervet, meddig szándékozunk maradni Varanasiban, mikor induljunk tovább. Ma vasárnap van, jövő hétfőn hagyjuk el Indiát.
Ismét nekilódultunk a ghatnak, most Assi ghat felől indulva, (egyébként itt torkollik az Asi folyó a Gangeszbe, délen pedig a Varun, a kettő között fekszik Varun-Asi, azaz Varanasi).
Jó, vagy rossz sorsunk (karma) a harmadik irodában köszöntött ránk, ahol egy sármos, értelmes tulajra akadtunk, (ez néha azért nehézségekbe ütközik errefelé). Félig Ausztráliában él, onnan hoz utasokat Indiába, a brahmin kaszthoz tartozik (ez a feje hátsó részén lógó kis copfból derül ki), és szimpatikusnak talált bennünket, de főleg Viktóriácskát.
Van net is az irodában, meg tiszta és viszonylag modern, így majd visszanézünk még.
Mindenesetre megrendeltük a vonatjegyünket Bodhgayába, Vikinek Kalkuttába, és minden féle hasznos infót leszippantottunk róla.
Aztán kicsit bambán a korai keléstől (huh, ezt majdnem elfelejtettem)
megint végigcsámborogtunk a parton, megint nem jutottunk el a végéig. De már így is ismerősként üdvözöltük a fekete fejű méla kecskét, az ejtőző bivalyokat, a kéregető és árus gyerekeket, a kígyóbűvölőt és egyéb szent embereket.
Többször lerogytunk csájozni, hogy némi erőt gyűjtsünk, közben érdeklődve néztünk egy csupacsont elmélyült bácsit, (aki lehet, hogy alig idősebb, mint én, de lehet éppen száz éves is), amint akkurátusan forgatja a száradni kitett tehénlepényeket.
Ez nagyon fontos termék itt, mindenki ezzel főz, ha nincs gázpalackja, láttuk, ahogy a saját készletet a háztetőn szárítják tenyérnyi pogácsák formájában.
Viki karmája úgy kívánta, hogy meghívjon aznap boldog-boldogtalant, egy szadhu, aztán a lepényes bácsi részesült e kegyben. Mikor jóval később visszafelé jöttünk, mindenki ugyanúgy és ugyanazzal foglalatoskodott, mint korábban: a kecske, a bivalyok, a teás ember, meg a bácsi is.
Viki beszólása lett a nap mottója: vajon miért kézzel forgatja a lepénykéket, mikor ott a lapátja? Igaz, az is tehénszarból van!
Most itt ülök az új helyünkön, Viki hajat mos meg a pólóit, Heni friss gyümölcsért szaladt, én meg nézem a naplementét.
Amit elfelejtettem:előző helyünkön ránk tukmáltak egy turistacsomagot, amelynek egyik része a templom-túra volt, és volt benne két csónaktúra a Gangeszon, egy este, egy pedig hajnalban. Naplemente és napfelkelte.
Az estit letudtuk első este, megnéztük az aartit a folyóról több ezer más érdeklődővel egyetemben, a hajnalit pedig ma. A képek beszéljenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése