2010-02-15
Itt Rishikeshben lelassultunk.
Csak vagyunk.
Viki jógázik, Heni teli vásárolta a hátizsákját, én meg kúrálom a náthámat.
Összebarátkoztunk a szomszédban lakó francia, nagyon helyes házaspárral, akik két kicsi gyerekkel utaznak. Délután együtt béreltünk egy dzsipet és felmentünk a közeli vízeséshez. Magunktól soha nem találtuk volna meg, a sofőr meg pont ott állt meg, ahol az ösvény indult fel a hegynek. Viki korábban külön elindult Antonioval gyalog, ők simán elmentek mellette.
Kicsit hegyet is kellett mászni, és a száraz évszak ellenére volt némi víz is, ami esett, vagy inkább permetezett.
Nem messzi onnan lementünk a Ganga partjára. A család piknikezett, megetették a gyerekeket, akik aztán boldogan szaladgáltak mezítláb a meleg, fehér homokban. Mi meg csak ültünk és néztük zajló habokat.
Hihetetlen, hogy itt vagyunk a Himalájában, zúg a nagy, tiszteletre méltó folyóanya, minden csendes, méltóságteljes, fenséges.
Este korán lefeküdtünk, ebben a városban 10 órakor megszűnik az élet, bezárnak a boltok, megszűnik a kolompolás, éneklés, dudálás és Uramnehagyjel! - csönd van!
Viki ma reggel megint elment jógára, talált egy szikh jógit az egyik szállodában, akit jónak talál. Ma vele tartott Beatrice, a francia lány is. Mi mostunk, lazultunk, elvoltunk, amíg visszajöttek.
Elintéztük még a vonatjegyet; hát Agra és a Taj Mahal kimarad, egyszerűen nem kaptunk jegyet, így először Delhibe, onnan az esti vonattal pedig Varanasiba megyünk. 18-án hajnalban a híd másik oldalára lekunyeráltunk egy taxit, hogy ne kelljen felmászni a bazi zsákjainkkal a hegyre.Reggel hatra Haridwarba kell érnünk.
Délután Viki külön programot csinált, megmosta hihetetlen hajzuhatagát, pihizett, mi pedig kirándulni mentünk megint a franciákkal. Ezúttal a bérelt kocsival egy tizenhét kilométerre levő hindu templomhoz, fel a hegyre.
Először a Gangesz mentén vezetett az út, amerre tegnap mentünk, aztán a sebes patak mentén magasra föl kanyargott az ezer éves, de kényelmes fehér autónk. Maga a templom inkább vicces volt, mint áhítatot ébresztő, egy furcsa labirintus csiricsáréra festett tornyokkal, figurákkal, füstölővel meg papokkal, akik kis szentélyekben ücsörögtek és különböző színű bindit, homlokpöttyöt rajzoltak ránk, természetesen megfelelő áldozatok bemutatása után. Kompletten árultak ilyen áldozó-készletet, csomagolt szenteltvízzel, virággal, Shiva-képpel, ami kell. De a megvilágosodás nem itt köszöntött ránk.
Hanem a kilátás! Onnan föntről nagyon messzire lehetett ellátni, be tudtunk kukucskálni a Himalája kulisszái mögé. Látszottak a magas hegyek!!! Nem tudom, ezek milyen magasak lehetnek, de így is lenyűgözőek!
Útközben sok világos arcú majmot láttunk, Heni kidobott nekik abból az apró gyümölcsből, ami savanyú volt és ezért a zsebében maradt.
Vacsi előtt még átírattam a Bombay-ig szóló Kingfisher repjegyünket, így két napot tölthetünk még együtt Bodhgayaban. (Tanulság: Viki később szintén változtatott a bangkoki repjegyén, az a fiú figyelmesebb volt, így sok pénzt megspórolt Vikinek. Tehát: nem átíratni, hanem lemondani, és új jegyet venni! Ez a tuti, így szinte semmi pénzt nem vesztesz, mint mi, akik egy vagyont fizettünk rá).
Este elmentünk a Freedom Gangesz nevű heverős helyre, ez találtatott a legkellemesebbnek. Jött Antonio, (búcsúztunk, nem jön velünk tovább), sőt a francia család is, gyerekestől. Örültek, hogy barátkozunk velük, mások sokan menekültek a kiskrapekok elől, mint a pestistől. Engem nem zavarnak, már kettőn túl vagyok.
A kajáról akartam bővebben írni.
Vessetek meg, de én nem vagyok nagy híve az indiai konyhának.
Aki utazott a világban és nem rest megkóstolni a helyi ízeket, talán egyetért velem, hogy a thai konyha a legjobb ezen a féltekén. Jó, nem jártam még Kínában, meg Japánban, amiről azt tartják, hogy kiváló, de Ázsia több országában járva tényleg mindig a helyiek által látogatott helyekre mentünk enni, (próbálj meg nem így tenni, ha a húgommal utazol!!!), de az eddig próbáltak közül tényleg a thai a legízletesebb, frissebb, fűszeresebb.
Tapasztalataim annál is inkább megalapozottak, mert ősz óta áttértem a paleo-étrendre, na azóta mindent még kritikusabban látok (és ízlelek). Ebből a szemszögből nézve pedig az indiaiak étrendje egyenesen halálos! Rengeteg a cukor, szénhidrát, kenyerek, hüvelyesek, kevés friss zöldség és alig van gyümölcs. Legalábbis, amit esznek. Nem a piacról beszélek, ott nagyon is guszta friss dolgokat látni, de a tányéron már minden elfuserálva jön vissza. És baromi erősen, ezzel álcázzák az egyébként nem túl ízletes ételeket. Pedig mennyi fűszerük van! Csodálatos dolgokat lehetne kreálni. De így ez ellentmond a józan észnek és az én diétámnak.
Olajban sütnek mindent, sok a krumpli meg a tésztába bugyolált cucc, az édességek csöpögnek a cukortól, tejjel-mézzel folyik a kánaán.
Közelharcot kell folytatnom, hogy legalább a kávémat cukor nélkül ihassam. NO SUGAR, plíííz! A csájt (Megyünk csájozni? Antonio vicces akcentusa miatt néha nem lehetett tudni, hogy teázott délután, vagy csajokat hajkurászott?) persze nem lehet cukor nélkül kérni, mert azt együtt főzik a fűszerekkel meg a tejjel (kardamumot ki ne felejtsd belőle!)
Kénytelen voltam feladni diétás elveimet, vagy éhen halnék egy hónap alatt. Nincs hús, de nincs alkohol se. A profilaktikusan magammal hozott pálinka utolsó cseppjeit Ilonával gördítettük le a torkunkon.
Még egy dolog: lehet enni a turistáknak fenntartott helyeken, ezek általában lebutított indiai kajákat kínálnak, hiányzik belőlük az igazi méregerő. A csáj se olyan jó, mert csak teafiltert lógatnak a tejes forró vízbe. Az igazit az utcán főzik, roggyant láboskában, sok fűszerrel és egy szutykos szűrőn át töltik a gyűszűnyi pohárkákba. Nem is tudsz utána aludni!!!
Az egyetlen dolog, ami a turistás helyeken jó, az a ginger-lemon-honey nevű ital, ha igazán jó forrón jön, kihajtja belőled a nem odavaló bacikat.
Igazán jót és nagyon olcsón pedig az utcán lehet enni, ahol a helyiek is kajálnak. Kicsit erőt kell venni magadon, mert a látvány néha nem túl hívogató, de annyi előnye van a dolognak, hogy minden a szemed előtt készül, frissen. Olyat, ami ki tudja mióta áll, olajban sütötték és a város összes legye már meglátogathatta, soha nem szabad enni. De a legfinomabb thalikat, -nagy tányéron sok minden- mindig a piacokon és az utcán ettük. Átszámítva kb 200 forintért fejenként.
Itt Rishikeshben lelassultunk.
Csak vagyunk.
Viki jógázik, Heni teli vásárolta a hátizsákját, én meg kúrálom a náthámat.
Összebarátkoztunk a szomszédban lakó francia, nagyon helyes házaspárral, akik két kicsi gyerekkel utaznak. Délután együtt béreltünk egy dzsipet és felmentünk a közeli vízeséshez. Magunktól soha nem találtuk volna meg, a sofőr meg pont ott állt meg, ahol az ösvény indult fel a hegynek. Viki korábban külön elindult Antonioval gyalog, ők simán elmentek mellette.
Kicsit hegyet is kellett mászni, és a száraz évszak ellenére volt némi víz is, ami esett, vagy inkább permetezett.
Nem messzi onnan lementünk a Ganga partjára. A család piknikezett, megetették a gyerekeket, akik aztán boldogan szaladgáltak mezítláb a meleg, fehér homokban. Mi meg csak ültünk és néztük zajló habokat.
Hihetetlen, hogy itt vagyunk a Himalájában, zúg a nagy, tiszteletre méltó folyóanya, minden csendes, méltóságteljes, fenséges.
Este korán lefeküdtünk, ebben a városban 10 órakor megszűnik az élet, bezárnak a boltok, megszűnik a kolompolás, éneklés, dudálás és Uramnehagyjel! - csönd van!
Viki ma reggel megint elment jógára, talált egy szikh jógit az egyik szállodában, akit jónak talál. Ma vele tartott Beatrice, a francia lány is. Mi mostunk, lazultunk, elvoltunk, amíg visszajöttek.
Elintéztük még a vonatjegyet; hát Agra és a Taj Mahal kimarad, egyszerűen nem kaptunk jegyet, így először Delhibe, onnan az esti vonattal pedig Varanasiba megyünk. 18-án hajnalban a híd másik oldalára lekunyeráltunk egy taxit, hogy ne kelljen felmászni a bazi zsákjainkkal a hegyre.Reggel hatra Haridwarba kell érnünk.
Délután Viki külön programot csinált, megmosta hihetetlen hajzuhatagát, pihizett, mi pedig kirándulni mentünk megint a franciákkal. Ezúttal a bérelt kocsival egy tizenhét kilométerre levő hindu templomhoz, fel a hegyre.
Először a Gangesz mentén vezetett az út, amerre tegnap mentünk, aztán a sebes patak mentén magasra föl kanyargott az ezer éves, de kényelmes fehér autónk. Maga a templom inkább vicces volt, mint áhítatot ébresztő, egy furcsa labirintus csiricsáréra festett tornyokkal, figurákkal, füstölővel meg papokkal, akik kis szentélyekben ücsörögtek és különböző színű bindit, homlokpöttyöt rajzoltak ránk, természetesen megfelelő áldozatok bemutatása után. Kompletten árultak ilyen áldozó-készletet, csomagolt szenteltvízzel, virággal, Shiva-képpel, ami kell. De a megvilágosodás nem itt köszöntött ránk.
Hanem a kilátás! Onnan föntről nagyon messzire lehetett ellátni, be tudtunk kukucskálni a Himalája kulisszái mögé. Látszottak a magas hegyek!!! Nem tudom, ezek milyen magasak lehetnek, de így is lenyűgözőek!
Útközben sok világos arcú majmot láttunk, Heni kidobott nekik abból az apró gyümölcsből, ami savanyú volt és ezért a zsebében maradt.
Vacsi előtt még átírattam a Bombay-ig szóló Kingfisher repjegyünket, így két napot tölthetünk még együtt Bodhgayaban. (Tanulság: Viki később szintén változtatott a bangkoki repjegyén, az a fiú figyelmesebb volt, így sok pénzt megspórolt Vikinek. Tehát: nem átíratni, hanem lemondani, és új jegyet venni! Ez a tuti, így szinte semmi pénzt nem vesztesz, mint mi, akik egy vagyont fizettünk rá).Este elmentünk a Freedom Gangesz nevű heverős helyre, ez találtatott a legkellemesebbnek. Jött Antonio, (búcsúztunk, nem jön velünk tovább), sőt a francia család is, gyerekestől. Örültek, hogy barátkozunk velük, mások sokan menekültek a kiskrapekok elől, mint a pestistől. Engem nem zavarnak, már kettőn túl vagyok.
A kajáról akartam bővebben írni.
Vessetek meg, de én nem vagyok nagy híve az indiai konyhának.
Aki utazott a világban és nem rest megkóstolni a helyi ízeket, talán egyetért velem, hogy a thai konyha a legjobb ezen a féltekén. Jó, nem jártam még Kínában, meg Japánban, amiről azt tartják, hogy kiváló, de Ázsia több országában járva tényleg mindig a helyiek által látogatott helyekre mentünk enni, (próbálj meg nem így tenni, ha a húgommal utazol!!!), de az eddig próbáltak közül tényleg a thai a legízletesebb, frissebb, fűszeresebb.
Tapasztalataim annál is inkább megalapozottak, mert ősz óta áttértem a paleo-étrendre, na azóta mindent még kritikusabban látok (és ízlelek). Ebből a szemszögből nézve pedig az indiaiak étrendje egyenesen halálos! Rengeteg a cukor, szénhidrát, kenyerek, hüvelyesek, kevés friss zöldség és alig van gyümölcs. Legalábbis, amit esznek. Nem a piacról beszélek, ott nagyon is guszta friss dolgokat látni, de a tányéron már minden elfuserálva jön vissza. És baromi erősen, ezzel álcázzák az egyébként nem túl ízletes ételeket. Pedig mennyi fűszerük van! Csodálatos dolgokat lehetne kreálni. De így ez ellentmond a józan észnek és az én diétámnak.
Olajban sütnek mindent, sok a krumpli meg a tésztába bugyolált cucc, az édességek csöpögnek a cukortól, tejjel-mézzel folyik a kánaán.
Közelharcot kell folytatnom, hogy legalább a kávémat cukor nélkül ihassam. NO SUGAR, plíííz! A csájt (Megyünk csájozni? Antonio vicces akcentusa miatt néha nem lehetett tudni, hogy teázott délután, vagy csajokat hajkurászott?) persze nem lehet cukor nélkül kérni, mert azt együtt főzik a fűszerekkel meg a tejjel (kardamumot ki ne felejtsd belőle!)
Kénytelen voltam feladni diétás elveimet, vagy éhen halnék egy hónap alatt. Nincs hús, de nincs alkohol se. A profilaktikusan magammal hozott pálinka utolsó cseppjeit Ilonával gördítettük le a torkunkon.Még egy dolog: lehet enni a turistáknak fenntartott helyeken, ezek általában lebutított indiai kajákat kínálnak, hiányzik belőlük az igazi méregerő. A csáj se olyan jó, mert csak teafiltert lógatnak a tejes forró vízbe. Az igazit az utcán főzik, roggyant láboskában, sok fűszerrel és egy szutykos szűrőn át töltik a gyűszűnyi pohárkákba. Nem is tudsz utána aludni!!!
Az egyetlen dolog, ami a turistás helyeken jó, az a ginger-lemon-honey nevű ital, ha igazán jó forrón jön, kihajtja belőled a nem odavaló bacikat.
Igazán jót és nagyon olcsón pedig az utcán lehet enni, ahol a helyiek is kajálnak. Kicsit erőt kell venni magadon, mert a látvány néha nem túl hívogató, de annyi előnye van a dolognak, hogy minden a szemed előtt készül, frissen. Olyat, ami ki tudja mióta áll, olajban sütötték és a város összes legye már meglátogathatta, soha nem szabad enni. De a legfinomabb thalikat, -nagy tányéron sok minden- mindig a piacokon és az utcán ettük. Átszámítva kb 200 forintért fejenként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése