2010-02-25
Kis privát teraszunkon költöttük el reggeli kávánkat-massala teánkat és hozzá jógánkat. Most már tudjuk, hogy jól választottunk, nem csak amiatt,hogy a teraszról pálmafákat és széles határt látunk, de isteni csönd van és duda mentes az élet.
Még ebben a porfészekben is képesek a buszok, riksák, motorok, öszvér-konflisok olyan dugót és ricsajt okozni, hogy belefájdul az ember feje.
Reggelizni a közeli Hari Om nevű intézménybe tértünk be, bár korai étkezésnek nem nevezhető,mert úgy egy óra tájban távoztunk. Odacsapódott egy apró kis mókus, bemutatkozott, hogy ő az egyik tulaj, elmesélte az egész élettörténetét, megérdeklődte nekünk a patnai buszt, majd anélkül, hogy kértük volna, megszervezte az esti programunkat. Erről majd később.
Délután végigjártuk a különböző nemzetek buddhista templomait, némelyik elég csicsás, de legalább tiszták és gondozottak. Leülésre és meditálásra egyedül a japán templom ösztönzött bennünket, szinte szó nélkül vonultunk be és ültünk le meditálni az egyszerű, inkább minimalista templomba. Itt minden délután zen meditáció van, jó lenne egyszer elmenni.
Az obligát csájozások, kalandos pénzváltás után siettünk vissza átöltözni, mert az esti programhoz hatkor kellett találkoznunk. Hármónkat három járgánnyal vittek a helyszínre, a pár kilométernyire levő régi templomba az indiai pampák közepén. Shiva templomában egy német művészpár készített helybéli gyerekekkel egy táncelőadást, akik álmaikat, vágyaikat mondták el a tánc eszközeivel. Varázslatos este volt, majdnem teliholddal, csillagokkal, balzsamos, lágy levegővel és a csillogó szemű gyerekekkel. Fények, sálak, virágok, mosolyok.
A zenemixben volt modern indiai popzene, Morricone, filmzenék, komolyzene, Lennon Imagine-ja és gyönyörű Shiva-mantrák. A vége egy nagy örömünnep lett, virágesővel.
Nagyon örülök, hogy részt vehettünk ezen a varázslatos estén. A német pár három hétig dolgozott a gyerekekkel, akiknek életre szóló élményt okoztak, és megtanulták, milyen az Európai Unió zászlaja! Nem ám a német, hahó!!!!
Oda és vissza igen kalandos volt az utunk, Viki és én egy egy motoron utaztunk, Heninek egy Suzuki jutott. Mindahányan eltévedtünk, külön külön. Az én motorosommal bekeveredtünk egy igazán pici faluba, ahol áram sem volt.
Szerencsére a majdnem telihold annyira világított, hogy sem szaladgáló gyereket, álldogáló tehenet, vagy tébláboló kutyakölyköt nem ütöttünk el. Pici olajlámpák világítottak a kunyhókban, néhol tűz mellett kuporogtak. Ha nem a saját életemért aggódtam volna, azt hiszem, nagyon megérintett volna ez a világ. Hiszen ez az igazi India, ez a reális arca, ahova nem jutott el a high tech, a fridzsider és az internet.
Motorosom, Juti, (vagy ilyesminek hívták), az előzetes félelmek ellenére egész értelmesnek bizonyult, viszonylag jól beszél angolul, így egész jól elbeszélgettünk.
Megálltunk a hídon útközben hazafelé, és elmesélt egy csomó érdekes dolgot.
Például, hogy a széles folyómeder, amely fölött álltunk éppen, és amiben egy csepp víz sincs, valaha, az ő gyerekkorában teli volt szigetekkel, amelyek, mint az édenkert, ontották a gyümölcsöt, mangót. Emlékezete szerint olyan volt, akár a dzsungel.
Ma nyoma sincs.
Azt mondta, az az álma,hogy egyszer visszatelepíti ide a fákat, hogy az ő gyerekei is idejárhassanak mangót szedni. Azt kívántam, hogy sikerüljön neki.
Mesélt még a korrupcióról és a bűnözésről, maffiáról, és hogy Bihar nem volt mindig ilyen szegény, tönkretették az önző politikusok és üzletemberek.
Ajjaj, mire emlékeztet ez engem????
Kérdeztem tőle, tudja-e, miért pont itt történt Buddha megvilágosodása?
Elmondta az ő verzióját. Ez a vidék Vishnu területe, (míg Varanasi Shiváé), Buddha pedig Vishnu egyik megtestesülése volt.
Nem messze Bodhgayatól, a folyómásik oldalán van egy régi templom, ott futott össze Saraswatival, aki megmutatta neki a ligetet és a fát a folyóparton, ahol meditálnia kell. (Olvasnivaló: Hesse Siddharta)
Juti szerint Gaya ugyanolyan szent hely, mint Varansi, csak itt Vishnut imádják, nem Shivát. Itt is őriznek egy Vishnu-lábnyomot, és amellett, hogy halottat égetnek a ghatokon, külön áldozatot mutatnak be, hogy az ősök megszabaduljanak a földi kötelékektől.
A vacsora érdekesen zajlott. Helyszín: Hari Om Café.
Betereltek minket egy mellék-termecskébe, ahol alig volt levegő és kicsit sem árasztott barátságos hangulatot. Mi már rendeltünk magunknak némi harapnivalót, vendéglátóinkét még nem hozták.
Leültünk egy asztalszerű izé két oldalán, mi ettünk, ők meg szorgalmasan pusztítottak valami viszki félét. (Még hogy nem isznak! Hah!)
És próbáltak társalogni, ami nem mindig könnyű, tekintve akcentusukat, korlátozott szókincüket, néha meglepő humorukat és agyajárásukat.
Valahogy nem volt kellemes az egész.
Én utólag megfejtettem a titkot.
Először Viki lépet le diszkréten, majd Heni búcsúzott el ügyesen. Nekem illett maradnom még, ciki lett volna otthagyni őket, s motorosom mondókáját még egész jól tudtam követni.
Közben megérkezett az ő kajájuk is, mindent meg kellett kóstolnom, mind bitang erős volt, lángok csaptak ki még a fülemen is.
A megbonthatatlan indiai-magyar barátság jegyében még a borzasztó viszkibe is belekóstoltam.
Érdeklődtek Magyarországról is, a legérdekesebb kérdés arra vonatkozott, hogy mi az oka annak, hogy nálunk készül a legtöbb pornófilm. Na erre varrjunk gombócot!
Időközben a pasik száma lecsökkent kettőre, a viszki az üvegben nullára, a témák meg vészesen a szex felé terelődtek, ekkor kezdtem én is szedelőzködni.
A csajok már épp kezdték szervezni a mentőakciót.
Nos, elmondom, mi az én teóriám.
Alapvetően három dolgot látnak a pasik bennünk:
potenciális barátot, kitömött pénzes butykost és szexuális prédát. Könnyűt.
És ebben a sorrendben. A barátkozással nincs gond. A pénzünket nagyon kedvesen, sármosan, de kérlelhetetlenül elveszik (ez történt Varanasiban is, hol DVD-írás, hol Viki laptopjának újrainstallálásának ürügyén).
De valahol az agyukban csak a szexkaland pörög.
Ha ebben az elképzelésükben csalatkoznak, márpedig esetünkben mindig így jártak, hirtelen befékeznek, lejjebb veszik a barátság lobogó lángját.
A pénzleszívás természetesen továbbfolyik, már ha hagyjuk, persze.
Itt, ahol a tradíciók szerint a szülők döntik el a házastárs kilétét, az esküvő időpontját és azelőtt semmi fajta kísérletezés nem megengedett, ahol a párkapcsolat egy életre szól, mert ritka a válás, az özvegy, pedig, főleg ha nő, egyedül tölti élete hátralevő részét.
Ahol a lánymagzatot inkább elvetetik, vagy az újszülöttet meg is ölik, ha lány, így egyes vidékeken egészségtelenül felborult a nemek aránya, szóval nem csoda, hogy a férfiak esze máson sem jár, mint a szexen. Főleg egy egzotikus fehér nő látványára fut össze a szájukban a nyál.
Pláne Magyarországról, a pornó hazájából!!! Azt is olvastam, hogy az elképesztő lakásviszonyok sem teszik lehetővé a nagyon bensőséges együttlétet, ahol 10 négyzetméteren néha több generáció lakik együtt, na meg a rengeteg gyerek.
Valamint minden indiai férfi fejében az a hamis (?) kép él, hogy minden nyugati fehér turistanő/lány könnyed erkölcsű és kapható egy kis etyepetyére.
Aki kicsit is képes angolul kommunikálni, az az elsőkét szempont után (barátkozás+pénzkereset), biztos, hogy forgatja fejében a harmadikat is, mint perspektívát is. Aztán rém csalódottak, mint egy kisgyerek, ha nem az elképzelt forgatókönyv szerint zajlanak a dolgok. Durcásak lesznek.
Ezek itt például mind beszélnek japánul, kettő közülük japán nőt vett feleségül, igaz, el is váltak hamar, valószínűleg a sokkoló kulturális és mentalitásbeli különbségek futamították meg őket. Márpedig rengeteg zarándok érkezik ide Japánból, köztük bizonyára szép számmal jönnek csajszik is, akikről szintén az a hír járja, hogy kaphatóak. Eszerint tényleg.
Mindenesetre holnap keresünk egy megbízhatónak tűnő utazási ügynököt, ahol nem keverednek össze a baráti és üzleti kapcsolatok.
(Nem mintha eddig bár melyik afférunkat magunk kerestük, vagy provokáltuk volna. Mindig szerényen, illemtudóan viselkedünk, a megfelelő módon öltözködünk, nem vihogunk és feltűnősködünk. Legalábbis nyilvánosan nem. Így aztán ártatlanok vagyunk minden összetört férfilélek tekintetében!)
Még ebben a porfészekben is képesek a buszok, riksák, motorok, öszvér-konflisok olyan dugót és ricsajt okozni, hogy belefájdul az ember feje.
Reggelizni a közeli Hari Om nevű intézménybe tértünk be, bár korai étkezésnek nem nevezhető,mert úgy egy óra tájban távoztunk. Odacsapódott egy apró kis mókus, bemutatkozott, hogy ő az egyik tulaj, elmesélte az egész élettörténetét, megérdeklődte nekünk a patnai buszt, majd anélkül, hogy kértük volna, megszervezte az esti programunkat. Erről majd később.
Délután végigjártuk a különböző nemzetek buddhista templomait, némelyik elég csicsás, de legalább tiszták és gondozottak. Leülésre és meditálásra egyedül a japán templom ösztönzött bennünket, szinte szó nélkül vonultunk be és ültünk le meditálni az egyszerű, inkább minimalista templomba. Itt minden délután zen meditáció van, jó lenne egyszer elmenni.
Az obligát csájozások, kalandos pénzváltás után siettünk vissza átöltözni, mert az esti programhoz hatkor kellett találkoznunk. Hármónkat három járgánnyal vittek a helyszínre, a pár kilométernyire levő régi templomba az indiai pampák közepén. Shiva templomában egy német művészpár készített helybéli gyerekekkel egy táncelőadást, akik álmaikat, vágyaikat mondták el a tánc eszközeivel. Varázslatos este volt, majdnem teliholddal, csillagokkal, balzsamos, lágy levegővel és a csillogó szemű gyerekekkel. Fények, sálak, virágok, mosolyok.
A zenemixben volt modern indiai popzene, Morricone, filmzenék, komolyzene, Lennon Imagine-ja és gyönyörű Shiva-mantrák. A vége egy nagy örömünnep lett, virágesővel.
Nagyon örülök, hogy részt vehettünk ezen a varázslatos estén. A német pár három hétig dolgozott a gyerekekkel, akiknek életre szóló élményt okoztak, és megtanulták, milyen az Európai Unió zászlaja! Nem ám a német, hahó!!!!
Oda és vissza igen kalandos volt az utunk, Viki és én egy egy motoron utaztunk, Heninek egy Suzuki jutott. Mindahányan eltévedtünk, külön külön. Az én motorosommal bekeveredtünk egy igazán pici faluba, ahol áram sem volt.
Szerencsére a majdnem telihold annyira világított, hogy sem szaladgáló gyereket, álldogáló tehenet, vagy tébláboló kutyakölyköt nem ütöttünk el. Pici olajlámpák világítottak a kunyhókban, néhol tűz mellett kuporogtak. Ha nem a saját életemért aggódtam volna, azt hiszem, nagyon megérintett volna ez a világ. Hiszen ez az igazi India, ez a reális arca, ahova nem jutott el a high tech, a fridzsider és az internet.
Motorosom, Juti, (vagy ilyesminek hívták), az előzetes félelmek ellenére egész értelmesnek bizonyult, viszonylag jól beszél angolul, így egész jól elbeszélgettünk.
Megálltunk a hídon útközben hazafelé, és elmesélt egy csomó érdekes dolgot.
Például, hogy a széles folyómeder, amely fölött álltunk éppen, és amiben egy csepp víz sincs, valaha, az ő gyerekkorában teli volt szigetekkel, amelyek, mint az édenkert, ontották a gyümölcsöt, mangót. Emlékezete szerint olyan volt, akár a dzsungel.
Ma nyoma sincs.
Azt mondta, az az álma,hogy egyszer visszatelepíti ide a fákat, hogy az ő gyerekei is idejárhassanak mangót szedni. Azt kívántam, hogy sikerüljön neki.
Mesélt még a korrupcióról és a bűnözésről, maffiáról, és hogy Bihar nem volt mindig ilyen szegény, tönkretették az önző politikusok és üzletemberek.
Ajjaj, mire emlékeztet ez engem????
Kérdeztem tőle, tudja-e, miért pont itt történt Buddha megvilágosodása?
Elmondta az ő verzióját. Ez a vidék Vishnu területe, (míg Varanasi Shiváé), Buddha pedig Vishnu egyik megtestesülése volt.
Nem messze Bodhgayatól, a folyómásik oldalán van egy régi templom, ott futott össze Saraswatival, aki megmutatta neki a ligetet és a fát a folyóparton, ahol meditálnia kell. (Olvasnivaló: Hesse Siddharta)
Juti szerint Gaya ugyanolyan szent hely, mint Varansi, csak itt Vishnut imádják, nem Shivát. Itt is őriznek egy Vishnu-lábnyomot, és amellett, hogy halottat égetnek a ghatokon, külön áldozatot mutatnak be, hogy az ősök megszabaduljanak a földi kötelékektől.
A vacsora érdekesen zajlott. Helyszín: Hari Om Café.
Betereltek minket egy mellék-termecskébe, ahol alig volt levegő és kicsit sem árasztott barátságos hangulatot. Mi már rendeltünk magunknak némi harapnivalót, vendéglátóinkét még nem hozták.
Leültünk egy asztalszerű izé két oldalán, mi ettünk, ők meg szorgalmasan pusztítottak valami viszki félét. (Még hogy nem isznak! Hah!)
És próbáltak társalogni, ami nem mindig könnyű, tekintve akcentusukat, korlátozott szókincüket, néha meglepő humorukat és agyajárásukat.
Valahogy nem volt kellemes az egész.
Én utólag megfejtettem a titkot.
Először Viki lépet le diszkréten, majd Heni búcsúzott el ügyesen. Nekem illett maradnom még, ciki lett volna otthagyni őket, s motorosom mondókáját még egész jól tudtam követni.
Közben megérkezett az ő kajájuk is, mindent meg kellett kóstolnom, mind bitang erős volt, lángok csaptak ki még a fülemen is.
A megbonthatatlan indiai-magyar barátság jegyében még a borzasztó viszkibe is belekóstoltam.
Érdeklődtek Magyarországról is, a legérdekesebb kérdés arra vonatkozott, hogy mi az oka annak, hogy nálunk készül a legtöbb pornófilm. Na erre varrjunk gombócot!
Időközben a pasik száma lecsökkent kettőre, a viszki az üvegben nullára, a témák meg vészesen a szex felé terelődtek, ekkor kezdtem én is szedelőzködni.
A csajok már épp kezdték szervezni a mentőakciót.
Nos, elmondom, mi az én teóriám.
Alapvetően három dolgot látnak a pasik bennünk:
potenciális barátot, kitömött pénzes butykost és szexuális prédát. Könnyűt.
És ebben a sorrendben. A barátkozással nincs gond. A pénzünket nagyon kedvesen, sármosan, de kérlelhetetlenül elveszik (ez történt Varanasiban is, hol DVD-írás, hol Viki laptopjának újrainstallálásának ürügyén).
De valahol az agyukban csak a szexkaland pörög.
Ha ebben az elképzelésükben csalatkoznak, márpedig esetünkben mindig így jártak, hirtelen befékeznek, lejjebb veszik a barátság lobogó lángját.
A pénzleszívás természetesen továbbfolyik, már ha hagyjuk, persze.
Itt, ahol a tradíciók szerint a szülők döntik el a házastárs kilétét, az esküvő időpontját és azelőtt semmi fajta kísérletezés nem megengedett, ahol a párkapcsolat egy életre szól, mert ritka a válás, az özvegy, pedig, főleg ha nő, egyedül tölti élete hátralevő részét.
Ahol a lánymagzatot inkább elvetetik, vagy az újszülöttet meg is ölik, ha lány, így egyes vidékeken egészségtelenül felborult a nemek aránya, szóval nem csoda, hogy a férfiak esze máson sem jár, mint a szexen. Főleg egy egzotikus fehér nő látványára fut össze a szájukban a nyál.
Pláne Magyarországról, a pornó hazájából!!! Azt is olvastam, hogy az elképesztő lakásviszonyok sem teszik lehetővé a nagyon bensőséges együttlétet, ahol 10 négyzetméteren néha több generáció lakik együtt, na meg a rengeteg gyerek.
Valamint minden indiai férfi fejében az a hamis (?) kép él, hogy minden nyugati fehér turistanő/lány könnyed erkölcsű és kapható egy kis etyepetyére.
Aki kicsit is képes angolul kommunikálni, az az elsőkét szempont után (barátkozás+pénzkereset), biztos, hogy forgatja fejében a harmadikat is, mint perspektívát is. Aztán rém csalódottak, mint egy kisgyerek, ha nem az elképzelt forgatókönyv szerint zajlanak a dolgok. Durcásak lesznek.
Ezek itt például mind beszélnek japánul, kettő közülük japán nőt vett feleségül, igaz, el is váltak hamar, valószínűleg a sokkoló kulturális és mentalitásbeli különbségek futamították meg őket. Márpedig rengeteg zarándok érkezik ide Japánból, köztük bizonyára szép számmal jönnek csajszik is, akikről szintén az a hír járja, hogy kaphatóak. Eszerint tényleg.
Mindenesetre holnap keresünk egy megbízhatónak tűnő utazási ügynököt, ahol nem keverednek össze a baráti és üzleti kapcsolatok.
(Nem mintha eddig bár melyik afférunkat magunk kerestük, vagy provokáltuk volna. Mindig szerényen, illemtudóan viselkedünk, a megfelelő módon öltözködünk, nem vihogunk és feltűnősködünk. Legalábbis nyilvánosan nem. Így aztán ártatlanok vagyunk minden összetört férfilélek tekintetében!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése