2010-02-23 A higiéniás viszonyokról kell még szót ejtenünk.
Azt, hogy merőben más normák uralkodnak errefelé, az köztudott. Aki járt már Ázsiában, annak nem lesz új, amit mesélek. Aki pedig még nem, az csodálkozzék.
Csatornázás, mint olyan, a mi fogalmaink szerint nincs, az utca szélén, még az igazán nagy városokban is, egy egy csordogáló nyitott árok fogja föl a házakból kijövő szennyvizet. Gyakran a fürdőszobai lefolyó csak a falon kívülre vezeti ki a vizet, hallani lehet, ahogy a házak közötti szűk résben leér a lenti kövezetre.
Általában mindenütt a megszokott vécécsésze árválkodik a fürdőszobának nevezett helyiségben, azzal a különbséggel, hogy semmit sem szabad beledobni, még papírt sem, mert azonnal eldugul.
Na de akkor hogy?
A folyamat a következőképpen zajlik: amikor az ember elvégezte a dolgát, szétnéz maga körül, és karnyújtásnyi távolságra lennie kell egy csapnak. Ez vagy folytatódik egy csőben, amelyet megragadunk, csap kinyit, a csövet jobbkéz a problémás területre irányít anélkül persze, hogy a víz pólót, cipőt, gatyát is elárasztaná, majd még besegít a balkézzel.
Ha cső nincs, akkor rendelkezésre áll egy kis, kábé fél liter űrtartalmú pitli, azt töltjük teli, majd jobb kézzel megragadva, szintén óvatosan leöblítjük a hátsónkat. Ázsiai módra itt vége is a dolognak, a fehér ember valamiért ragaszkodik a papír használatához, az indiai közértesek nagy örömére. Így ha van nálunk, azzal megszárítkozhatunk és figyelem! nem a vécébe, hanem a szemetesbe dobjuk. (Egyébként a vécépapírtekercs jó szolgálatot tesz papírzsepi helyett, hacsak az ember nem akarja azt is ázsiai módra intézni: egy lyuk befog, nagy sercintés az utca kövezetére).
Nyilvános helyeken, mint pályaudvar, buszmegálló, azért ne számítsunk még ilyen komfortra se, ott még a régi pottyantós rendszer működik, ahol arra kell ügyelni, (mindamellett, hogy a szaglószervet azonnal inaktiváljuk), hogy megfelelően célozzunk, különben az egész lábszárunk részesül az áldásból.
A másik fontos dolog a zuhany.
Nagy vívmány, hogy a legtöbb helyen van bojler, így melegvíz is, ha nem is egész nap a rendszeres áramszünetek matt.
A fürdőszoba sokkal egyszerűbb kivitelű, mint ahogy megszoktuk, ha szabad ilyen finoman fogalmazni.
Kád nevű eszközt egy helyen tapasztaltunk, zuhany alatt pedig két csapot és egy falból kilógó csövet kell érteni. A lefolyó valamelyik távoli sarokban van, még egy vödör és az elmaradhatatlan pitli tartozik a felszereltséghez.
A zuhanyból ritkán folyik elég erővel a víz, meg néha ki is hűl, mire leér, így a legpraktikusabb módja a tisztálkodásnak, ha teli engedjük a vödröt finom meleg vízzel, majd a pitlivel magunkra locsoljuk.
Ily módon egy kis bojlernyi vízzel simán hárman lefürödhetünk, sőt még egy-két alsónemű kilötybölésére is marad elegendő.
Macerásabb, ha a bathroom nevű intézmény nem közvetlenül a szobából nyílik, amely esetben persze olcsóbb a szobaár, de mindent ki kell hurcolni a közös fürdőszobába, sőt, még esetleg fogvacogtató hideg is van, mint Rishikeshben.
Ezen tapasztalatok birtokában az ember hajlamos jobban megbecsülni az otthoni kényelmet, meleget, kádat, nem is beszélve a nagy kincsről, a vízről.
Itt Indiában nem csak a folyó szentsége miatt, meg rituális okból járnak oda fürdeni, meg mosni, hanem azon egyszerű okból is, mert otthonukban egyszerűen nincs vizük.
Egyáltalán.
Romantikus látvány a parton mosó férfi, meg a fürdőző asszony, a száradó gatyák és lepedők tarka képe.
De vajon mi képesek lennénk még erre?
Azt, hogy merőben más normák uralkodnak errefelé, az köztudott. Aki járt már Ázsiában, annak nem lesz új, amit mesélek. Aki pedig még nem, az csodálkozzék.
Csatornázás, mint olyan, a mi fogalmaink szerint nincs, az utca szélén, még az igazán nagy városokban is, egy egy csordogáló nyitott árok fogja föl a házakból kijövő szennyvizet. Gyakran a fürdőszobai lefolyó csak a falon kívülre vezeti ki a vizet, hallani lehet, ahogy a házak közötti szűk résben leér a lenti kövezetre.
Általában mindenütt a megszokott vécécsésze árválkodik a fürdőszobának nevezett helyiségben, azzal a különbséggel, hogy semmit sem szabad beledobni, még papírt sem, mert azonnal eldugul.
Na de akkor hogy?
A folyamat a következőképpen zajlik: amikor az ember elvégezte a dolgát, szétnéz maga körül, és karnyújtásnyi távolságra lennie kell egy csapnak. Ez vagy folytatódik egy csőben, amelyet megragadunk, csap kinyit, a csövet jobbkéz a problémás területre irányít anélkül persze, hogy a víz pólót, cipőt, gatyát is elárasztaná, majd még besegít a balkézzel.
Ha cső nincs, akkor rendelkezésre áll egy kis, kábé fél liter űrtartalmú pitli, azt töltjük teli, majd jobb kézzel megragadva, szintén óvatosan leöblítjük a hátsónkat. Ázsiai módra itt vége is a dolognak, a fehér ember valamiért ragaszkodik a papír használatához, az indiai közértesek nagy örömére. Így ha van nálunk, azzal megszárítkozhatunk és figyelem! nem a vécébe, hanem a szemetesbe dobjuk. (Egyébként a vécépapírtekercs jó szolgálatot tesz papírzsepi helyett, hacsak az ember nem akarja azt is ázsiai módra intézni: egy lyuk befog, nagy sercintés az utca kövezetére).
Nyilvános helyeken, mint pályaudvar, buszmegálló, azért ne számítsunk még ilyen komfortra se, ott még a régi pottyantós rendszer működik, ahol arra kell ügyelni, (mindamellett, hogy a szaglószervet azonnal inaktiváljuk), hogy megfelelően célozzunk, különben az egész lábszárunk részesül az áldásból.
A másik fontos dolog a zuhany.
Nagy vívmány, hogy a legtöbb helyen van bojler, így melegvíz is, ha nem is egész nap a rendszeres áramszünetek matt.
A fürdőszoba sokkal egyszerűbb kivitelű, mint ahogy megszoktuk, ha szabad ilyen finoman fogalmazni.
Kád nevű eszközt egy helyen tapasztaltunk, zuhany alatt pedig két csapot és egy falból kilógó csövet kell érteni. A lefolyó valamelyik távoli sarokban van, még egy vödör és az elmaradhatatlan pitli tartozik a felszereltséghez.
A zuhanyból ritkán folyik elég erővel a víz, meg néha ki is hűl, mire leér, így a legpraktikusabb módja a tisztálkodásnak, ha teli engedjük a vödröt finom meleg vízzel, majd a pitlivel magunkra locsoljuk.
Ily módon egy kis bojlernyi vízzel simán hárman lefürödhetünk, sőt még egy-két alsónemű kilötybölésére is marad elegendő.
Macerásabb, ha a bathroom nevű intézmény nem közvetlenül a szobából nyílik, amely esetben persze olcsóbb a szobaár, de mindent ki kell hurcolni a közös fürdőszobába, sőt, még esetleg fogvacogtató hideg is van, mint Rishikeshben.
Ezen tapasztalatok birtokában az ember hajlamos jobban megbecsülni az otthoni kényelmet, meleget, kádat, nem is beszélve a nagy kincsről, a vízről.Itt Indiában nem csak a folyó szentsége miatt, meg rituális okból járnak oda fürdeni, meg mosni, hanem azon egyszerű okból is, mert otthonukban egyszerűen nincs vizük.
Egyáltalán.
Romantikus látvány a parton mosó férfi, meg a fürdőző asszony, a száradó gatyák és lepedők tarka képe.
De vajon mi képesek lennénk még erre?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése