Hajnali 5 órakor üdítő élmény volt megérkezni Ahmedabadba, a hatalmas várócsarnokban több százan aludtak a földön a batyujukkal. Gyorsan szereztünk jegyet tovább Abu Road felé, és félóra múlva fel is szálltunk arra a vonatra, amivel eredetileg is jönni akartunk, csak nem volt rá Bombaytől hely a sleeperen. Úgyhogy megtapasztaltuk, milyen a helyiekkel együtt utazni a másodosztályon.
Először a wc előtti peronon rendezkedtünk be, Heni hozott polifoamot, arra ültünk le. Mellénk egy anyuka költözött be sok gyerekével meg egy zsákkal, így ha valaki ki szeretett volna nyomulni a wc-re, át kellett tornáznia magát rajtunk. Úgy másfél óra múlva nagyobb száris csapat vonult ránk es mondták, hogy mindjárt le kell szállniuk ezen az oldalon. Kisebb közelharc és komoly szervezés után helyet cseréltünk, mi be, ők ki.
Ismét be kellett vetni a Tanácstalan Turista Technikát (TTT), így rögtön akadt egy kardos menyecske, aki csinált nekünk helyet. A négy alsó ülésen általában nyolcan ültek, anyák számtalan gyerekükkel. A fejük fölötti széles fémrács eredetileg csomagtartó lehetett, most azonban ott is sokan aludtak. Na, ott lett először nekünk, majd kicsit később Heninek a szomszéd kakasülőn helyünk. Nagyon kényelmes nem volt, de legalább nem álltunk és nem másztak át rajtunk.
Nagyon vicces volt, még kint ücsörögtünk a vécé előtt, amikor többen jöttek fogat mosni. Az egyik jobban kinéző, szép arcú száris nő megkínált egy fogporral, mutatta, hogy vegyek a tenyerembe és sikáljam meg a fogaimat az ujjammal. Kínos volt, jó lett volna megmosni a kezem előtte, de csak a csapból jövő valamivel lehetett volna. Hát, mindegy, el kellett fogadnom, nem lehetett visszautasítani, elfogadtam a kihívást és megsikáltam a fogam, amitől tök sárga lett az egész fejem. Öblítettem, de már palackos vízzel, végül is nagyon jó volt, összerántotta az ínyemet. A néni mutogatta, hogy nézzük meg, mi minden gyógynövény van a porban, meg ayurvedás a cucc. Leírtuk a nevét, majd megkeressük a csodaport.
Tizenegy elott nagy nyuzsges tamadt a korulottunk ulok kozott, ahol a gyerekeknek szetosztottuk a turorudi-maradekot. Tudtak, hogy Abu Roadon kell leszallnunk, igy nagyon figyeltek es egyenkent ertesitettek: most!
Ketszaz helyett negyet kellett a buszig gyalogolni, mert persze a hegyteto meg odebb volt innen. A 27 km--es utat rozoga, de derek buszunk egy kemeny ora alatt gyurte le Mont Abuig. Taxi, es hurra, megerkeztunk a Shri Ganesh Gh-ba. Nagyon kellemes hely, tudom ajanlani.
Felfrisssultunk, kimostunk par holmit, amit ki is teritettunk a tetoteraszon. Kaja: rizs, martogatos cuccok, lassi.Aztan nekiindultunk a kornyek felfedezesenek. Eloszor lementunk a tohoz, ami a fo nevezetesseg, de szarazevszak leven keves benne a viz, igy kisse lehangolo latvanyt nyujt kozelrol. Lehet benne csonakazni meg vizibiciklizni. Mivel lehetunk vagy ezer meter magassagban, koros korul meg nagy fekete sima sziklak ovezik a tavat, kratertora tippeltem, a fekete ko meg vulkanikus eredetunek tunt. De lehet, hogy tevedek.
A terkep szerint 4 kilometerre van egy jain templom komplexum, amit meg kell nezni. Odagyalogoltunk, utkozben osszefutottunk Antonioval, Viki perui baratjaval, akivel korabban utazgatott, es aki beszel magyarul, mert tizenot evig Gyorben dolgozott. Nagyon vicces fiu, es jopofan beszel. Hehe.
A jain vallas az ie. 5. szazad korul alakult ki, egy Mahavira nevu ember alapitotta korulbelul akkor, mikor Buddha is mukodott. Azt tartjak, hogy a foldi szenvedesek korforgasabol a teljes szabadulast a lelek megtisztitasaval erjuk el. Bojtolessel es meditacioval lehet lepucolni a karmat. Ok azok, akik a teljes eroszakmentesseget hirdetik, annyira, hogy sepruvel tisztogatjak maguk elott az utat, nehogy veletlenul agyon tapossanak valamilyen lenyt, akar a legkisebb bogarat is.
Ez a templomegyuttes egyszeruen lenyugozo! Az elso udvar 1031-ben epult, nagyjabol akkoriban, amikor a mi Istvan kiralyunk meg javaban irtotta a poganyokat a Karpat-medenceben.
A negyszogletu udvart korben 48 kis shrine, szentely ovezi, mindegyikben egy nyitott szemu Mahavira alak ucsorog. A korbevezeto folyosot hofeher marvanyfargvanyok ekesitik, oszlopok, rengeteg elefant, tancolo noalakok (szililkonos cicikkel), lotuszviragok elkepzelhetetlen mennyisegben es finomsaggal, kecsessegel. Nehol olyan finom a marvany, hogy szinte attetszik, atsut rajta a nap.
A negyszogletes udvar kozepen all a szentely, benne egy nagy feher szoborral, meg tovabbi hihetetlen faragasokkal. Tenyleg elkepeszto. Az egesz olyan, mintha feher csipkebol lenne az egesz. A totalis elmenyt kicsit gyengiti, hogy mezitlab kell vegigjarni a templomot es mar a felenel lefagy a talpad. Es nem szabad fotozni sem, igy kepeket nem tudunk mutatni.
A masodik templom teljesen hasonlo az elsohoz, csak ketszaz evvel kesobb epult, (nalunk epp a mongolok jarkaltak ekkor), es hatarozottan megfigyelheto a minosegromlas. Mar nem olyan finom a kidolgozas, tobb az elnagyolt reszlet. Pedig ez is 17 even at epult, 2600 munkas es 1200 komuves dolgozott rajta, 180 millio rupiaba kerult, (hogy ezt honnan tudjak es vajon mit er az a rupia manapsag, azt erdekes lenne megtudni!). A kofaragokat naponta fizettek a lehullott es osszesoport kopormennyiseg alapjan. De gondoljunk bele, ha megszaladt a vesoes letort a tancosno laba, nemigen lehetett kiradirozni es ujrakezdeni!Volt meg egy harmadik, sot negyedik temlplom is, szinte egymasba nyiltak az udvarok, a harmadik az 1600-as evekben, mar be se fejeztek, es a ko is silanyabb minosegu. A negyedikrol mar ne is beszeljunk.
A visszautat megsporoltuk, fogtunk egy taxit, erosen lealkudtuk az arat es felvitettuk magunkat a sunset pointra, ahol a nepek a naplementet elvezik. Pentek leven az osszes falu- es kornyekbeli kivancsi volt erre a megismetelhetetlen pillanatra. Legalabbis nekem ugy tunt. Annyian vltak ott, hogy nem lehetett odaferni a latvanyossaghoz. Rajtunk kivul csak indiaiak voltak ott, itt Rajasthanban a nok nagyon szines szariban jarnak, es erdekes arcuk van. Hamarosan a naplemente helyett felenk fordult a figyelem, mindenki minket, vagy velunk akart fotozkodni, ugyhogy hamarosan egymast fotoztuk, mi a szarikat, ok meg a harom feher csajt.
De elobb leleptunk, minthogy a nap lepottyant volna nyugaton a rajasthani siksag narrancsos parajaba. Igy viszonylag gyorsan es ugyesen lejutottunk, nem kellett kerulgetni a nepet, csak a lokakit. A parkolotol a kilatohelyig vezeto ket kilometeres utat, fol is meg le is, meg lehet tenni lohaton, vagy egy kis ember-vontatta kezikcsin is. Kivancsian figyeltuk az egyik ilyet,amin ket termetes matrona ult, mikent fogja emberunk lefekezni, hogy ne a szakadekban vegezzek? Az utolso tiz meteren bevagta a papucsfeket.Vacsiztunk a szallasunkon, egy egyedul utazo angol lannyal, egy ausztral fiuval es persze a mi Antnionkkal.
Reggelre vegre kisse pihentebben ebredtunk, bar idiota modon 9-kor ki kellett csekkolni a szobabol, igy korabban kikaszalodtunk, mint szerettuk volna. Vegulis nem neveztunk be a 4 oras trekkingbe, ami a kornyekbeli hegyekre, kilatokra es a vadrezervatumba vezetett volna. Van erre mdve, leopard, cibetmacska. De megse.
Felkaptatunk inkabb magunk a kozeli Toad Rockra, vagyis Varangy Sziklara, a to fole. Kozelrol a fekete szikla tenyleg egy hatalmas gugglo bekat formaz, mellette uldogeltunk egy kicsit elvezni a meleg napocskat, a tora es a kornyezo hegyekre nyilo gyonyoru kilatast. Akkor odapattant egy pici lanyka es tokeletes angolsaggal megkerdezte, kerunk-e teat vagy limonadet. Egy annyira tunderszeru, hihetetlen jelenseg volt, szep kis arcaaval, folyamatosan omlo szovegevel, ami raadasul nagyon ertelmes, sot bolcs volt, es a felenk arado erdeklodesevel. Hatarzottan helyre rakott, ha nem hallgattam vegig, vagy nem arra valaszoltam, amit kerdezett. Vagy egy orat ucsorogtunk a sziklan, sutkereztunk a napon es hallgattuk a lanykat.
Utana mar sietnunk kellett vissza a cuccainkert, hogy elerjuk az 1.30-as buszt Udaipur fele. Utkozben azonban a joga foiskola kapujaban, ami egyben spiritualis muzeum is, valami nagyszabasu rendezveny szippantott be bennunket, feherbe oltozott mosolygos, ragyogo arcu emberek invitaltak be. Ezen a hetvegen egyebkent is jo a bolygoallas eskuvok tartasara, tudtuk meg, mindenfele satrakat allitottak a faluban, azt hittuk itt is valami ilyesmi lesz. Kedvesen fogadtak, betereltek a muzeumba, eloroppent egy szemuveges holgy es nagyon erthetoen el kezde magyarazni a tarlokat. Annyira lenyugozo volt, a magyarazat a tarlokkal bemutatta a hindu isten, mindenseg-felfogast, a vallasok egymashoz valo viszonyat, a lelek utjat, kicsit New Age-es, de nem tudtunk elszakadni a muzeumbol, pedig mar rohannunk kellett a buszhoz. Na, azert vettunk egy par konyvet.
Ez a nap eddig kiraly volt.
Buszunk kinezetre legalabb otven eves volt es ketszer megkerulhette a Foldet, mindenutt lukak voltak rajta. Elore ultunk a sofor mogotti ulesre, hogy a helyiekhez kepest hosszu labainkat neha kinyujthassuk, cserebe egyenesben elvezhettuk a kozlekedest. Mentunk autopalyan, ahol neha szembejottek autok, oszverek, neha sziklaomlas miatt kellett kerulni a folduton at, es tettunk 30 kilometeres keruloket nevenincs varosokba, ahol szuk utcakon es zsufolt piacokon nyomultunk at. 5 es fel ora alatt tettuk meg a 150 km-t, de szerencsesen megerkeztunk Udaipurba.
Egyszeruen nem hagynak irni! Osszejott a csapat, megerkezett utanunk Antonio is, mi harman lanyok, meg a Guest House Dream Heaven tulaja, Deep, aki szinten Viki ismerose egy korabbi jogakurzusrol. Szoval most le kell tennem a tollat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése